Áder János a talajnedvesség megőrzését segítő készítményt mutatott be

Áder János köztársasági elnök a VízŐr nevű talajnedvesség megőrzését segítő, magyar fejlesztésű készítményt mutatta be hétfőn megjelent podcastjában.

Az államfő az adásban a november végén kezdődő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó magyar kiállítóinak ismertetését folytatta, felhívva a figyelmet arra is, hogy a rendezvényre kilátogatók a VízŐr termékkel is találkozhatnak.

A Gödöllői Egyetem és az ELTE tudósainak segítségével fejlesztették ki

Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Gödöllői Egyetem és az ELTE tudósainak segítségével fejlesztették ki folyékony terméküket, amely a talajra permetezve segít a nedvesség megőrzésében.

Hangsúlyozta, a VízŐrre elsősorban a világ azon területein van szükség, ahol nagy probléma a vízhiány, ugyanakkor használata Magyarországon is indokolt lehet, 100 éve ugyanis lényegesen magasabb volt a talajok szervesanyag tartalma és vízmegtartó képessége, de a modern gazdálkodás ebben jelentős károkat okozott.

Kiemelte, a VízŐr nemcsak a növények vízfelvételét segíti, hanem a földben található mikrobáknak is kedvez, ezzel javítva a termőképességet.

Vattay Antal elmondta, a gazdáknak négyzetméterenként egy millilitert kell kijuttatniuk a VízŐrből, ami 50 százalékkal csökkenti az öntözés szükségességét.

A termék már Indiában is megjelent

A termék hároméves tesztelés után Indiában is megjelent, ahol most árasztásos rizstermesztésben tesztelik, az elsődleges adatok szerint felével csökkenteni is tudta a vízhasználatot – fejtette ki a cégvezető, hozzátéve, Kenyában is sikeresen alkalmazzák a VízŐrt.

Vattay Antal aláhúzta, a VízŐr zöldtermék, biogazdálkodásban alkalmazható, 100-105 nap alatt maradék nélkül eltűnik a talajban, miközben 10-22 százalékkal növelheti a termésmennyiséget.

Áder János hangsúlyozta, a VízŐrhöz hasonló fejlesztéseknek nagyon nagy szerepe lehet abban, miként tud az emberiség megbirkózni a következő időszak népességrobbanásával, amely a jelenleginél is nagyobb élelmezési és ivóvízellátási problémákhoz vezethet a világban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük