Sárgaborsó főzelék füstölt bordaporccal

Ezt az ételt gyerek koromban sokszor készítette az édesanyám, emlékszem mindig milyen nagy izgalommal vártuk, hogy végre elkészüljön. Olyan főétel, amely elkészítése még a kezdőknek sem jelenthet gondot, de garantáltan mindenki kedvelni fogja.

Recept hozzávalók

  • fél kg szárított sárgaborsó
  • 1 kg füstölt bordaporc
  • bors

Elkészítés

Első lépésként a megmosott és előző este beáztatott sárgaborsót feltesszük főzni, mellette pedig egy másik edényben a kisebb darabokra felvágott bordaporcot is főzzük. Kis idő múlva kivesszük a bordaporcokat és kiöntjük a főzővizét. Erre azért van szükség, mert a füstölt bordaporc általában nagyon sós és nagyon füstölt.

A bordaporcokat a sárgaborsó mellé tesszük és most már együtt főzzük őket. Ha szükséges még kis mennyiségben sózhatjuk is, de figyeljünk oda, mert a bordaporc még elég sok sót adhat ki magából. Ez tipikusan olyan étel, amit nagyon könnyű elsózni. Ízlés szerint borssal is ízesítem.

Addig kell főzni őket, amíg meg nem puhulnak, illetve nem szabad, hogy túl sok főzővíz maradjon. Amikor minden megfőtt, kivesszük a bordaporcokat, a sárgaborsót pedig egy kézi turmix segítségével főzelék állagúvá pépesítjük. Majd ízlés kérdése alapján, vagy visszatesszük a bordaporcokat, vagy külön tálaljuk.

Jó étvágyat kívánunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük