Kitoloncolt bűnözők második esélyt kapnak egy call centerben

Alberto Salagan januárban tért vissza Mexikóba, de számára ez az első alkalom volt, hogy felnőttként belépett szülőföldjére, hiszen gyermekként, mindössze hat hónaposan vitte el a családja az Egyesült Államokba. A mexikói Acapulcóban született, de szinte az egész életét Kaliforniában töltötte, ahol a bandaélet csillogásával csábította el. Miután San Diegóban letartóztatták banda tevékenység miatt, deportálták őt Mexikóba, éppen akkor, amikor Donald Trump hivatalba lépett. Alberto számára a hazatérés nem volt örömteli, hiszen magányosan és hajléktalanul érkezett vissza arra a helyre, ahol született. „Ez egy igazi sokk volt. Még mindig az” – mondja. „Amikor ideérkeztem Mexikóba, teljesen elveszettnek éreztem magam. Nincs családom, nincs ételem, nincs ruhám, semmim.” Alberto azt is elmondta, hogy majdnem elfelejtette a spanyol nyelvet, de a nyelvtudása segített neki a túlélésben, hiszen a deportáltak támogatására létrejött szervezet révén értesült arról, hogy egy helyi cég, az EZ Call Center angolul beszélő munkatársakat keres. A telefonos értékesítési munka nem fizet jól, de a jutalékokkal együtt a rendszeres fizetés stabilitást adott Alberto számára, amire szüksége volt a talpra álláshoz. „Tennem kellett valamit, hogy újra talpra álljak. A call centernek köszönhetően most már sikerült” – mondta egy telefonhívás közötti szünetben.

Az EZ Call Centerben a munkatársak többsége szintén deportált, köztük a cég tulajdonosa, Daniel Ruiz is. Daniel szintén Mexikóban született, de az Egyesült Államokban nőtt fel, ahol alacsony szintű drog bűncselekmény miatt deportálták a húszas évei elején. Daniel megérti a munkatársai kezdeti zűrzavarát Mexikóban. „Mindannyian a kulturális sokk kihívásaival küzdünk” – mondja a telefonhívások zaja mellett. „Mindannyiunknak megvolt az élete ott, iskolába jártunk, amerikai kultúrában nőttünk fel, családunk van ott. Innen származunk, de onnan is.” A munkatársak hosszú listákat dolgoznak fel amerikai telefonszámokról, némelyek promóciós hívásokat bonyolítanak, míg mások adósságbehajtással vagy refinanszírozással foglalkoznak. Az ügynökök mind folyékonyan beszélnek angolul, és az ügyfelek a vonal másik végén nem is sejtik, hogy Mexikóban beszélgetnek, nem pedig az Egyesült Államokban.

Daniel Ruiz tapasztalatai a deportálás után nagyban befolyásolták üzleti döntéseit. A telesales cég mellett egy humanitárius szervezetet is alapított – Borderline Crisis Center néven –, amely élelmet, szállást és támogatást nyújt a deportáltaknak Mexikóba való érkezéskor. Trump elnöksége alatt számos deportálásra került sor, és a mexikói humanitárius szervezetek, köztük a Borderline Crisis Center, a visszatérők tömeges érkezésére készültek. Azonban eddig nem tapasztaltak hatalmas bevándorlási hullámot. A legfrissebb adatok szerint a mexikói kormány február és április között majdnem 39 000 deportáltat fogadott, közülük 33 000 mexikói állampolgár volt. Ez a szám az előző év azonos időszakához képest csökkent, ami részben a Mexikóba belépni próbáló emberek számának csökkenésével is magyarázható. A déli határon tett „migráns találkozások” száma az Egyesült Államokban évek óta a legalacsonyabb szinten áll.

A Trump-adminisztráció szigorú figyelmeztetései és a tömeges deportálás fenyegetése érezhetően hatott a migrációs hullámokra. A deportáltak mindennapi élete azonban nem könnyű, sokan ellenséges fogadtatásra számíthatnak, amikor próbálnak újra letelepedni a poros és veszélyes határvárosban, Tijuánában. Az olyan cégek, mint az EZ Call Center, amelyek munkalehetőséget kínálnak a deportáltaknak, kiemelkedő szerepet játszanak abban, hogy elkerüljék a bűnözésbe való visszaesést. Az American Survey Company (ASC) is hasonló helyzetben van, 550 call center állomással Tijuánában, ahol az ügynökök választási közvélemény-kutatásoktól kezdve ügyfélelégedettségi felmérésekig sokféle területen dolgoznak.

Az ASC munkatársai között sok deportált található, és az interjú folyamat során nem kérdeznek a múltbeli bűncselekményekről. „Ami az Egyesült Államokban történt, az ott is marad” – mondja nevetve Nora Diaz, a cég „boldogságért felelős” vezetője. „Nem ítélkezünk senki felett, csak az angolul és spanyolul jól beszélő, a munkához elkötelezett emberekre van szükségünk.” Ez a megközelítés segített Luis Lunának, aki szintén deportált volt, hogy új életet kezdjen. Luis gyermekként került az Egyesült Államokba, de rossz társaságba keveredett, ami életfogytiglani börtönbüntetéshez vezetett. Miután rehabilitációs programokban vett részt, őt is deportálták, és most 50 évesen, tetoválásokkal borítva keresi a helyét a világban. „Az ASC a családommá vált” – mondja, és hangsúlyozza, mennyire fontos számára a munka, hogy távol tartsa magát a bűnözéstől. „Ha nem lenne az ASC, most az utcán lennék” – teszi hozzá.

A Trump-adminisztráció tömeges deportálási programja még nem érte el azokat a szinteket, amelyeket sokan vártak, de a jövőben a deportáltak, mint Alberto és Luis, segítségre szorulnak, hogy újrakezdhessenek, függetlenül a múltjuktól. Tijuánában sokan megtalálják ezt a segítséget a telefonvonal végén.

Forrás: https://www.bbc.com/news/articles/c93g2e332d9o