Szent Imre Kórház telefonszám gyors elérés és fontos információk
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, újabb falat emelt, amelyet úgy tűnik, mindenki másnak kell megfizetnie. Az elnök döntése, hogy legalább 10%-os vámokat vezet be szinte minden termékre, amely az Egyesült Államokba érkezik, valójában egy olyan fal, amelyet nem az bevándorlók kizárására, hanem a munkahelyek és a munkák védelmére tervezett. Ez a lépés történelmi kontextusba helyezve visszarepít minket egy évszázaddal korábbra, a protekcionizmus korába. Az Egyesült Államok vámbevételei a G7 és G20 országok szintjei fölé emelkednek, olyan országokkal egy szintre, mint Szenegál, Mongólia és Kirgizisztán. Ez a hét nem csupán a globális kereskedelmi háború kezdetét jelentette, hanem azt is, hogy a világ szuperhatalma határozottan hátat fordít a globalizációnak, amelynek népszerűsítéséből az utóbbi évtizedekben jelentős hasznot húzott.
Trump bejelentésében sokat hivatkozott 1913-ra, amikor az Egyesült Államok bevezette a szövetségi jövedelemadót és jelentősen csökkentette a vámokat. Ekkoriban az Egyesült Államok kormánya főként vámokból finanszírozta magát, és a protekcionizmusra támaszkodott, amely Alexander Hamilton, az első pénzügyminiszter stratégiáján alapult. A Fehér Ház tanulsága az volt, hogy a magas vámok egyszer már „naggyá” tették Amerikát, és nem volt szükség szövetségi jövedelemadóra. Ezzel szemben a globalizációt és a szabadkereskedelmet a 19. századi brit közgazdász, David Ricardo elméletei támasztják alá, különös tekintettel az 1817-es Összehasonlító Előny Elméletre.
A Fehér Ház érvelése a vámokkal kapcsolatban különös figyelmet érdemel. A vámok nem feltétlenül tükrözik az adott ország hivatalos vámtarifáit. A Fehér Ház elmondása szerint a számítások során figyelembe vették a bürokráciát és a valutamanipulációt. A kezdetben bonyolultnak tűnő képlet valójában az adott ország kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben mérte. Az elnöki hivatal képviselője nyíltan kifejtette, hogy a vámok célja a kereskedelmi deficit csökkentése, és az, hogy a más országok által eladott termékek mennyisége „csalásnak” számít, amely vámot érdemel.
Ez a megközelítés különféle országokkal szembeni vámok bevezetését eredményezte, beleértve a szegény országokat és feltörekvő gazdaságokat is. Az Egyesült Államok úgy tűnik, már nem hisz abban, hogy a kereskedelmi különbségek természetesek, és nem feltétlenül kellene egyenlőnek lenniük. Például az Egyesült Államok a szolgáltatások terén jelentős többletet mutat, míg a vámok bevezetése csak a termékkereskedelemre összpontosít.
A kereskedelemre vonatkozó új politika hatásai már most is észlelhetők. Az Egyesült Államok elnöke a munkahelyek visszahozatalát ígéri, különösen az ipari központokba, mint például a Rust Belt. A munkaerőpiacra gyakorolt hatás azonban nem egyértelmű. Míg a vámok bevezetését sokan üdvözlik, a vállalatok, amelyek eddig a globális ellátási láncokra építettek, most komoly kihívásokkal néznek szembe.
A kereskedelmi háború következményei már most érzékelhetők a pénzpiacokon is. A részvényárak csökkentek, és a Wall Street egyre inkább recessziótól tart. Az elnök lépései tehát nemcsak a hazai gazdaságra, hanem a globális kereskedelmi kapcsolatokra is kihatnak, és új kihívások elé állítják az Egyesült Államokat. A világ többi része is választás elé kerül, amikor eldönti, hogy támogatja-e az Egyesült Államok által létrehozott kereskedelmi rendszert, vagy új szövetségeket alakít ki, amelyek figyelmen kívül hagyják a globális kereskedelem ezen új irányvonalát.
Az elnök által hirdetett vámok és kereskedelmi intézkedések tehát nemcsak a gazdaságot formálják, hanem a politikai tájat is megváltoztatják. A kérdés az, hogy vajon a világ többi része hogyan reagál majd erre az új politikai irányvonalra, és milyen következményekkel jár ez a globális kereskedelem jövőjére nézve. A helyzet rendkívül dinamikus, és a következő hónapokban az Egyesült Államok és partnerei számára egyaránt komoly kihívásokat jelenthet.