Mindennapok
-
Római játszótér, kelta emlékhely készül Paks térségében
A római kort idéző játszóteret, fűszerkertet építenek a Paks melletti Lussoniumnál, a bölcskei Szent András kastély területén kelta emlékhely épül, és felújították a 19. századi műemlék kápolnáját is egy térségi turisztikai fejlesztés részeként. projekt paksi elemeinek megépítéséről a héten kötött szerződést a város önkormányzata a Soltút Kft.-vel. Kiszli László ügyvezető igazgató az MTI-nek elmondta: a Dunakömlődön található Lussonium területén egy római őrtoronyra emlékeztető játszóteret, mászóoszlopot, római harci szekérre hasonlító építményt, mérleghintát készítenek, emellett az ókorban is ismert növényekből fűszerkertet telepítenek. A dunai limes vonalán hajdan álló római őrtornyot bemutató helyen sétányt is kialakítanak közvilágítással, térburkolattal. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatásával, 327 millió forintból megvalósítandó projekt egyik fő célja…
-
Jaschik Álmosról nyitott új virtuális kiállítást az OSZMI
Jaschik Álmos és a „halhatatlan papiros” címmel nyitotta meg új virtuális kiállítását az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI); a tárlat középpontjában az alkotó bábművészeti tevékenysége áll. Jaschik Álmos (1885-1950) grafikus, festő, iparművész, szakíró művészpedagógus és jelmeztervező volt. „1936-ban új színház megnyitásának tervéről adtak hírt a lapok. A Fajankó Művészek Bábszínházának egyik szellemi atyja Jaschik Álmos volt” – olvasható az OSZMI közleményében. Mint írják, az idén a művész születésének 135. és halálának 70. évfordulójára emlékeznek. Virtuális kiállításuk középpontjában Jaschik Álmos kevésbé ismert bábművészeti tevékenysége és az 1930-as évek bábos törekvései, kezdeményezései állnak, de néhány művön keresztül felvillantják életútját – iparművészeti, grafikai, jelmez- és díszlettervezői munkái közül válogatva. A „halhatatlan papiros”…
-
Amerikai elnökválasztás – McConnell támogatja Trumpot a jogi eljárások megindításában
Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője támogatja Donald Trump elnököt a választások vitatott eredményeit tisztázó jogi eljárások megindításában – ezt ő maga jelentette ki hétfőn a szenátusban mondott beszédében. Az egy hete tartott választások óta mondott első beszédében McConnell hangsúlyozta: Trump elnöknek „száz százalékig jogában áll” a jogi eljárások megindítása a választások során állítólagosan előfordult szabálytalanságok feltárására. A republikánus politikus leszögezte: nincs szükség „kioktatásra arról, hogy az elnöknek örömteljesen el kellene fogadnia az előzetes választási eredményeket éppen azoktól, akik az elmúlt négy évet azzal töltötték, hogy visszautasították a múlt választások eredményeinek érvényességét”. McConnell emlékeztetett arra, hogy Hillary Clinton, a 2016-os elnökválasztáson vereséget szenvedett demokrata párti jelölt néhány…
-
Európa-liga – A főtáblára jutott csapatok
Kialakult a labdarúgó Európa-liga 48 csapatos főtáblájának mezőnye, amelyben az elmúlt két idénnyel ellentétben ezúttal nem lesz magyar együttes. Magyar játékosként Lang Ádám és az őt foglalkoztató ciprusi Omonia lesz érdekelt. A pénteken 13 órától sorra kerülő sorsoláson azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek ugyanabba csoportba. Az Európa-liga főtáblájának 48 csapatos mezőnye: 1. kalap: Arsenal (angol), Tottenham Hotspur (angol), AS Roma (olasz), SSC Napoli (olasz), Benfica (portugál), Bayer Leverkusen (német), Villarreal (spanyol), CSZKA Moszkva (orosz), Braga (portugál), Gent (belga), PSV Eindhoven (holland), Celtic Glasgow (skót) 2. kalap: Dinamo Zagreb (horvát), Sparta Praha (cseh), Slavia Praha (cseh), Ludogorec (bolgár), Young Boys (svájci), Crvena zvezda (szerb), Rapid Wien (osztrák), Leicester City (angol), Qarabag…
-
Harmincadszor rendezik meg a Kecskeméti Népzenei Találkozót
A Kárpát-medencei pásztorkultúra kerül a középpontba a 30. Kecskeméti Népzenei Találkozón, amelyen hagyományőrző mesterek, autentikus népzenei programok, táncház és szabadtéri rendezvények is várják a közönséget szeptember 17. és 20. között. A Hírös Agóra által a Hagyományok Háza partnerségével szervezett eseménysorozat nagy figyelmet fordít a kodályi örökség és szellemiség megőrzésére, mind a nagyközönségnek, mind pedig a szakmának szóló programokban – hangsúlyozták az MTI-hez eljuttatott közleményükben a szervezők. Mint a közlemény felidézi, a Kárpát-medence népeinek történetében a zeneszolgáltatás területén két társadalmi csoport játszott kiemelkedő szerepet. Az utóbbi három évszázadban egyre inkább a cigány kisebbség köréből kerültek ki a zeneszolgáltatás hivatásos specialistái, akik a késő barokk divatját követve, a vonós hangszerek együttműködésére épülő…
-
Forgalomkorlátozás lesz hétfőtől Esztergom térségében burkolatjavítás miatt
Burkolatjavítást végeznek a következő napokban a 1111-es jelű dobogókői úton, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint hétfő reggeltől szerda délutánig dolgoznak a szakemberek a dobogókői úton, ezért váltakozó irányú forgalomirányításra kell készülni. Azt javasolják, hogy az arra közlekedők, ha tehetik, válasszanak alternatív útvonalat. Emlékeztettek: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt években szoros együttműködésben segítette a Tour de Hongrie szervezőinek munkáját. Évek óta úgy ütemezik be a javítási, felújítási munkákat, hogy a legnagyobb hazai kerékpáros körverseny ideje alatt is megfelelő minőségű szakaszokon mérkőzhessenek meg egymással a versenyzők. Az idén augusztus 29-én kezdődő verseny előtt Esztergom térségében több szakaszon is…
-
GKI: a május-júniusi emelkedés után júliusban tovább nőtt a fogyasztók bizalma
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke májusban a koronavírus lassú lecsengése és az áprilisi erős bizonytalanság enyhülése következtében 11,3 ponttal emelkedett, majd júniusban 5,7, júliusban 5,9 ponttal nőtt tovább (szezonálisan kiigazítva), amivel az áprilisi zuhanás 61 százalékát dolgozta le – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb, online felmérésének adatai alapján az MTI-vel. A fogyasztói bizalmi index értéke júliusban mínusz 26,9 pontra emelkedett a júniusi mínusz 32,8 pontról. Júliusban a lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását közepesen javulónak értékeli, ez a mutató a márciusi nulla közeli átlagos szintről -28,1 pontra csökkent, majd májustól folyamatosan javult, júliusban az előző hónaphoz képest 3,1 ponttal -9,5 pontra emelkedett, így az áprilisi esés 67 százalékát már…
-
Csoportos tanulás
A tanulás végig kíséri az életünket, hiszen onnantól kezdve, hogy megszülettünk, új dolgokat ismerünk meg, új dolgokat fedezünk fel, sőt, 16 éves korunkig az aktuális oktatási rendszer szerint tankötelesek vagyunk. Ha úgy döntünk, hogy egyetemre megyünk, akkor csöppenünk csak bele igazán a tanulás szépségeibe. Egy-egy ZH és a vizsgaidőszak igencsak próbára teszik az ember tanulási kapacitását. Ezen segíthet túllendülni, ha nem egyedül vágunk neki a tananyagnak, hanem alkalmazzuk a csoportos tanulás előnyeit. Ha rendelkezésünkre állnak barátaink, akik azonos vizsgára készülnek, mint mi, érdemes összeülni és közösen kidolgozni a lehetséges kérdéseket és egymást segítve haladni témáról témára. Végezhetjük hármas és négyes csoportokban is A csoportos tanulást végezhetjük kisebb, hármas – négyes…
-
Új családi fotó közzétételével ünnepli az udvar Fülöp herceg 99. születésnapját
Új családi fotó közzétételével ünnepli az udvar Fülöp edinburghi herceg 99. születésnapját. A Buckingham-palota – a brit királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – közölte, hogy II. Erzsébet királynő férje az uralkodó társaságában, a koronavírus-járvány miatt továbbra is elszigeteltségben tölti a szerdai jeles napot. Fülöp herceg és 94 esztendős hitvese március óta a London nyugati határában fekvő Windsor ősi, hatalmas kastélyában tartózkodik és a kormány előírásainak megfelelően nem fogadnak látogatókat, még saját családtagjaikat sem. Az óvatosság annál is inkább indokolt, mivel néhány hete Károly trónörökös, a királynő és az edinburghi herceg 72 éves elsőszülött fia is átesett a koronavírus okozta Covid-19 betegségen, jóllehet csak enyhe tünetei voltak és…
-
Megkezdődött a dél-balatoni Berek Világa Látogatóközpont megépítése
Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból – közölte Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) vezetője az MTI-vel. Az igazgató elmondta, a beruházás során megépül egy 200 négyzetméteres épület, amelyben interaktív kiállítás, gyerekfoglalkoztató és irodák kapnak helyet. A látogatóközpont építését a jövő év közepéig kell befejezni. Puskás Zoltán jelezte, további fejlesztéseket terveznek, a folytatáshoz – tanösvény kialakításához, lápon elhelyezett pallósor kiépítéséhez és infromációs táblák kihelyezéséhez – ismét támogatásért fognak pályázni. A nemzeti park közleménye szerint a Berek Világa Látogatóközpont indító projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési…